Ki, mit tud a Facebookról? (2.rész)

A Facebook indulása után gyorsan nagy sikereket ért el, ami által a négy tanuló is egyre ismertebbé vált. De ahogy a program állandó jelleggel fejlődött, megalkotói együttműködésének és közös munkásságuknak is szüksége volt ugyanerre. Éppen ezért alakult meg a Facebook nevezetű vállalat is, melynek köszönhetően már nem csak egy jó ötletre épült közösségi oldalról volt szó. A fejlődéshez viszont nem csak időre és energiára, hanem pénzre is szükség volt, és az anyagi támogatással együtt járó lehetőségeket először Peter Thiel nagylelkűségének köszönhetően élvezhették ki.

A Facebook manapság olyan népszerűvé, mondhatni nélkülözhetetlenné vált, hogy 207 országban, több mint két milliárd ember használja nap mint nap. Itt tartjuk a kapcsolatot ismerőseinkkel, barátainkkal és családtagjainkkal. A Facebookon beszélünk meg találkozókat és a mindennapok eseményeit is itt tárgyaljuk ki két találkozás között. A mobiltelefon alkalmazása visszaesett a tinédzserek és fiatal felnőttek körében. Hiszen miért is tárcsázzak, ha a Facebook alkalmazásának segítségével egyetlen gombnyomással az oldalon vagyok, és azzal beszélhetek korlátlan ideig, akinek talán még a telefonszáma sincs meg. Hihetetlen magasságokba tört úgy a közösségi háló, mint maga a vállalat, melyet 2012. májusában a tőzsdére is bevezették.

Vissza a cikk listához
Lépj velünk kapcsolatba!
Küldj nekünk üzenetet!
Elküldöm az üzenetet
További elérhetőségeink