Honlapok látogatottság-növelésének titka

Vajon mitől függ, hogy egy weboldal napi szinten hány látogatóval büszkélkedhet, és milyen módszerekkel lehet növelni az érdeklődők létszámát?

Nem egyszerű feladat megtalálni a potenciális érdeklődőket és vásárlókat országszerte, motiválni a vásárlásra pedig még nagyobb kihívás egy vállalat számára. Persze segítséget kérhetünk a reklámügynökségek szakembereitől, akik mindent tudnak az internetről és a marketingről, de sokan inkább házon belül szeretnének megoldást találni a problémára.

Nekik szolgálunk néhány hasznos ötlettel, melyek segítenek a látogatók számának növelésén, illetve a vásárlásösztönzés nehézségeinek feloldására.

Először is el kell hitetnünk a látogatóval adott marketing eszközök segítségével, hogy a vállalatunk termékei, szolgáltatásai és hozzáállása különleges és egyedi. Attól függetlenül, hogy nem szeretünk kockáztatni és nehezen váltunk le dolgokat, valahol legbelül mindenki vágyik az újra, a megszokott és unalmas leváltására, a még jobb fellelésére. Viszont meggyőzésünknek gyorsnak kell lennie, mert rossz esetben csak néhány másodpercünk, jó esetben néhány percünk van az olvasó meggyőzésére, hiszen senki se szereti olyannal tölteni az idejét, ami nem nyeri el tetszését. Vagyis legyünk határozottak, frappánsak és megnyerőek, tegyünk mély benyomást a látogatóra akár csak egy mondat által is, mely által felcsillan a látogató szeme és megszólal benne a hang, hogy végre, ez valami új.

Másodsorban érdemes marketing szempontból nem csak a figyelmét felkelteni, hanem a bizalmát is elnyerni az érdeklődőnek, vagyis több érzelemre kell egyszerre hatni. Ha sikerül meggyőzni a vállalat hitelességéről, hogy nem csak ígérgetjük a jótékony hatásokat, az eredményességet, vagy bármi mást, ami a profiljához kapcsolódik, hanem a kívánt hatás tapasztalható is lesz, akkor biztos a termékek után fog nézni és a vásárlásnak is sokkal nagyobb lesz a valószínűsége.

Emellett érdemes olyan ajánlattal előállni, ami visszautasíthatatlan a vásárló számára, vagyis azt kell, hogy érezze, ez egy elszalaszthatatlan lehetőség a számára. Két dologgal lehet ezt elérni, az alacsony árral vagy a termékek kimagasló minőségével. Ha a marketing szakemberek kellő figyelmet szentelnek ezen két tényező kihangsúlyozására, akkor szívesebben fognak az emberek vásárolni.

Ha jók a vállalat termékei és az árak is versenyképesek, valamint kialakul a szimpátia és a bizalom a vállalat és termékei, illetve szolgáltatásai iránt, akkor a marketing szakembereknek csak az a dolga, hogy ezt a helyzetet fenn tudják tartani. Ha pozitív élménnyé teszi a cég az első vásárlást, akkor valószínű, hogy visszatérő vásárlóvá válik az érdeklődő és a bizalom növelésével márka hű vásárló válhat belőle.

Vissza a cikk listához
Lépj velünk kapcsolatba!
Küldj nekünk üzenetet!
Elküldöm az üzenetet
További elérhetőségeink