Google vs. Facebook (2.rész)

Cikkünk előző részében a Google tevékenységi körével, illetve az általa nyújtott lehetőségekkel foglalkoztunk. A hirdetési felülettel szemben a Facebook egy közösségi portál, mely Mark Zuckerberg nevéhez fűződik. Régi nevén a TheFacebook kezdetben teljesen más céllal jött létre, mint amiért manapság működik. Alapításakor, 2004-ben Mark néhány évfolyamtársával dolgozott össze egy olyan oldal megalkotása céljából, ahol a Harvard Egyetem tanulói kapcsolatba léphetnek egymással. A kapcsolatfelvétel középpontjában pedig a későbbi szabadidő közös eltöltése állt.

Ma viszont ennél sokkal szélesebb körű szolgáltatásokat nyújt ez a közösségi hálózatot üzemeltető internetes oldal. Már nincs lekorlátozva a látogatók száma, a felhasználók nem egy adott intézmény vagy érdeklődési kör tagjai. A Facebook működtetői kisebb irodákba költöztek, és ahogy nőtt az alkalmazottak létszáma, illetve a vállalat bevételei, már megengedhettek maguknak egy nagy, közös irodaközpontot is. Tehát 2009-ben Kaliforniába, Palo Alto-ba helyezték a cég főhadiszállását, ahol egyesítették az összes, kisebb iroda erőit.

Az alkalmazottak számára igyekeztek minél kellemesebb légkört teremteni. A 14.000 négyzetméteres irodaegyüttes dekorációja egyedi és sajátságos helyszínt biztosít a fiatal és agilis alkalmazottak számára. A nagy és szellős terek sok dolgozó közös munkavégzésének ad otthont, ezzel is segítve a hatékony csapatmunka végzését. Ha pedig pihenésről és kikapcsolódásról van szó, számtalan sportolási, relaxációs a szórakozási lehetőség áll az alkalmazottak rendelkezésére. A folyamatos vállalati bővülés és profitnövekedés következtében pedig 2012-ben a tőzsdére is bevezették a Facebook-ot, ami igen nagy szónak számított azt tekintve, hogy honnan indult a vállalat.

Ezen két, rövid összesítés után láthatjuk, hogy mindkét nagyvállalat az élre tör. Ha eredményekről, hatékonyságról és a munkaerő lekenyerezéséről van szó, róluk érdemes példát venni. De kérdéses, hogy melyik a sikeresebb, ki fog végül győzedelmeskedni? És vajon hol lehet jobb dolgozni?

Vissza a cikk listához
Lépj velünk kapcsolatba!
Küldj nekünk üzenetet!
Elküldöm az üzenetet
További elérhetőségeink