Google és vezetői

A Google vállalata világhírre tett szert figyelemfelkeltő irodái kapcsán, ami miatt oly sokan szeretnének ott dolgozni. Hiszen sokkal izgalmasabb egy dekorációkkal teli, színes és vidám helyen tölteni napi 8-10 órát, mint egy fehér falakkal rendelkező unalmas irodában. Köztudott, hogy ami körül vesz minket, az befolyással van ránk, a kedvünkre és a hozzáállásunkra. Ha pedig második otthonunkról van szó, nem mindegy, hogy mi vesz körül és az mire ösztönöz. Nem véletlen, hogy a Google munkatársai bár nem feltétlen fiatalok, mégis fiatalosak, életvidámak és hosszú évek múltán sem unnak bele abba, amit csinálnak. Ki ne szeretne egy ilyen helyen dolgozni?

De félre értés ne essék, nem csak az extravagáns irodák vonzzák annyira az embereket ehhez a céghez. Nagy hangsúlyt fektetnek az alkalmazottak és nem mellesleg a vezetők képzésére is. A Google vezetői szerint az emberek munkakedvét és hosszú távú elköteleződését egy vállalat felé nem csak a fizetés és egyéb juttatások, valamint a betöltött munkakör feladatai határozzák meg, hanem a vezetők személyisége is. Hiszen, ha jó a főnök, akkor sokkal szívesebben megyünk be nap mint nap dolgozni, lelkesebbek vagyunk és teljesíteni szeretnénk. Míg ha a főnök kedvetlen, búskomor vagy kötekedő, akkor hamar elillan az alkalmazottak lelkesedése és az egész munkahely hangulata is leül, ami nem támogatja a hatékony munkavégzést.

A Google szerint egy jó főnök bátorító és pozitív jövőkép lebeg a szeme előtt. Szerintük fontos, hogy a főnök is szeresse a munkáját, legyen, ami őt is egyre előrébb hajtja és ezt a lelkesedést át tudja adni másoknak is. Hiszen ha a főnök unja a munkáját, belefásult a hosszú évek óta tartó verklibe, akkor más miért tenne másképpen? Ha viszont a vezető nem csak problémákat lát a napi munkavégzésben, hanem megoldandó feladatokat, amik egy nagy utazás részét képezik, sokkal többen csatlakoznak hozzá lelkesedve az új kalandok és kihívások iránt.

Vissza a cikk listához
Lépj velünk kapcsolatba!
Küldj nekünk üzenetet!
Elküldöm az üzenetet
További elérhetőségeink