Google a felújítást is komolyan veszi

Az Amszterdamban található iroda nem régiben tatarozáson esett át és a végeredmény ismét arról tanúskodik, hogy a Google vezetői számára kiemelkedően fontos szempont a dekorativitás és funkcionalitás tökéletes kombinálása.

A munkálatokkal a D/DOCK munkatársait bízták meg, akiket a két alapító, Larry Page és Sergey Brin első lépései ihlették meg. A dekoráció alapjául annak a garázsnak az emléke szolgált, ahol anno a két programozó belekezdett közös projektjébe. Számos olyan dekor elemet jelenítettek meg a felújított Google irodában, ami a garázskoncepciót idézi. Ilyen például a graffitis téglafal, vagy a lakókocsi, mely a helyszín egyik központi elemévé vált. 

Mindemellett lényeges szempont volt az iroda felújításakor, hogy ne csak design-os legyen, hanem könnyen fenntartható és gazdaságos is. Ezáltal rengeteg régi bútort és dekor elemet megtartottak, illetve újra elhelyeztek az irodában, amik persze némi renováláson vagy stílusváltáson estek át. Sőt, a tervezők a Google iroda víz- és energiafogyasztásának csökkentésére is odafigyeltek. A D/DOCK munkatársai számára az is fontos volt, hogy olyan anyagokat használjanak a renoválás során, amik nem toxikusak. Ezáltal nem csak a környezet, hanem az egyének védelme is fontossá vált. A vezetők ezzel is azt szerették volna üzenni alkalmazottaik felé, hogy fontos számukra az egészségük, a jólétük és elégedettségük megléte, fenntartása. Bizalmuk és hálájuk jeleként igyekeznek mindenben a dolgozók érdekeit előtérbe helyezni.

Vissza a cikk listához
Lépj velünk kapcsolatba!
Küldj nekünk üzenetet!
Elküldöm az üzenetet
További elérhetőségeink