Érzelmek szerepe a marketingben (3. rész)

Az online és az offline marketing során számos eladásnövelő módszert szoktak használni. Akciók, leárazások, egyet fizet kettőt kap, szezonális ajánlatot stb. Ám ezek csak ideiglenesen hozzák a várt eredményeket, ugyanis ezekkel a módszerekkel nem lehetséges önmagukban márkahűséget elérni a fogyasztóknál. Ha ugyanis a konkurenciánál ugyanolyan akciók és leárazások lesznek, lelkiismeret-furdalás és rossz érzés nélkül fognak átpártolni hozzá a vevők.

A hosszú távú megoldást a stabil és márkahű fogyasztói bázis kialakítása jelenti. A közösségi média kampányok célja is főként ez, vagyis, hogy az adott cég vagy termék köré egy olyan érzelmekkel telt, személyes elköteleződést érjenek el, ahol a fogyasztóknak meg se fordul a fejében más terméket választani.

A közösségi médiában használt, érzelmeken alapuló és azokra ható technikák előtérbe kerülése egy cég életében nagyban fellendítheti az eladásokat és növelheti a fent említett márkahű fogyasztók számát.

Nagyon fontos, hogy a terméket egy pozitív érzéssel vagy képpel azonosítsák. Először is meg kell tudni, hogy azok, akiknek el akarjuk adni az adott terméket, milyen érzelmekkel szeretnének azonosulni és milyen érzelmek és vágyak vannak rájuk a legnagyobb hatással. Ezután a reklámokban a terméket ezzel az érzelemmel kell összekapcsolni. Ha influencereket is bevonunk a reklámozásba, akkor őket is az alapján kell választani, hogy a megcélzott fogyasztói csoport számára elfogadott és követendő példa legyen a személyük.
Vissza a cikk listához