2015. év elején is elkészítették az előző évre vonatkozó érdekességeket, melyek egyaránt vonatkoznak a világhálóra, illetve a digitális világ alkalmazásának változásaira is.
Nem meglepő információ, hogy az internet felhasználók aránya egyre nő a 2013-ban megfigyelt adatokhoz képest, vagyis a vizsgált évben majdnem 5 millió fő használja napi szinten ezt az információgyűjtésére alkalmas eszközt és lehetőséget Magyarországon. Érdekes, hogy az internetezésben legaktívabb korosztály a 18-30 év közöttiek, viszont félreértés ne essék, az idősebbek is szívesen töltik szabadidejüket a világhálón, vagyis hatalmas internet felhasználói réteget alkotnak a 40-50 év közötti személyek is. Ők átlagosan napi 4 órát töltenek a számítógép monitorja előtt a közösségi háló figyelésével, hobbi témák keresgetésével vagy épp főzési tippek szerzésével. A 2014-es évben megjelenő cookie-kat az internetezők majdnem egésze elfogadta.
Mikor a vizsgálatot végző vállalat nemek szerint kezdett el kutakodni, kiderült, hogy a nemek internetezési szokásai némileg eltérnek. Míg arányaikat tekintve majdnem ugyanannyi nő, mint férfi alkalmazza rutinszerűen a világhálót, addig az jócskán eltér, hogy mire is használják. A férfiak barkácsolási ötleteket, illetve a sporttal és a nagyvilággal kapcsolatos híreket szeretik böngészni, míg a hölgyek inkább kapcsolatteremtésre, főzési tippek és más háztartással kapcsolatos oldalak keresésével töltik idejüket a világhálón.
Az évről évre fejlődő internetezési szokásoknak valószínű, hogy semmi sem szabhat határt, hiszen a világháló egy végtelen tudástár, mely mindenkit valamilyen módon és szinten leköt, magához vonz és elkápráztat.