Az eDM egy marketing, tehát reklámozási forma, amikor is közvetlenül és elektronikus úton keresi meg a vállalat a potenciális vagy már meglevő ügyfeleket.
Ha a cég ezt a módszert részesíti előnyben és rendszeresen szeretné alkalmazni, akkor oda kell figyelni néhány előírásra, amiknek nem betartása súlyos következményekkel is járhat. Viszont ha erre a néhány tényezőre odafigyel az eDM készítője, biztos lehet abban, hogy hatékonyabb lesz marketing tevékenysége.
Az első ilyen tényező, a célcsoport tagjainak olvasási stílusa. Vagyis, sokan vannak, akik a hirdetéseket elvből sem olvassák el, illetve rémisztően hathat, ha túl hosszú az eDM szövege. Éppen ezért lényegre törőnek kell lenni a reklám megfogalmazásakor és jó, ha belecsempészünk néhány figyelemfelkeltő szót is a szövegbe. Ha azokon a szavakon megakad az olvasó szeme, már nyert ügyünk van. Ezt elérhetjük például vastagított betűk használatával egy-egy kulcsszó esetében, de ha mondjuk, más színt használunk kiemelés céljából, az is hatásos lehet.
Lényeges az is, hogy az eDM tárgyának megfogalmazása miképpen történik. Hiszen ez az az információ, amivel első körben találkozik az olvasó. Ha sikerül találóan megfogalmazni néhány szóban levelünk lényegét és ezzel fel tudjuk kelteni az érdeklődést, biztosak lehetünk abban, hogy üzenetünk nem landol a kuka mappában. Ha úgy dönt a célszemély, hogy megnyitja levelünket, akkor már nagy a valószínűsége, hogy végig is olvassa az eDM szövegét.