Az AMP oldalak elterjedése a világhálón

Szeptember végén a Google hivatalosan is bejelentette, hogy a mobiltelefonok találati listáján világszerte megjelentek az AMP oldalak. Természetesen, ezt megelőzően is voltak tesztelések és kevesebb nyilvánosságot kapó megjelenések, mint például februárban, amikor az AMP oldalak megtalálhatóakká váltak a „Top Stories” szekcióban. De ugyanígy mérföldkőnek számított augusztusban, hogy a mobil találati listákon is elkezdődött az oldalak tesztelése.

Ezen időszakban olyan híres weboldalak is részt vettek a munkálatokban, mint például az eBay, a Pinterest és a Twitter. Felmérve a fogyasztói igényeket, az eredmények hatására nagy erőket mozgattak meg, hogy elkészülhessen saját AMP verziójuk. Véleményük szerint az AMP oldaluk négyszer gyorsabban töltődik be a telefonokra, és nyolcad annyi adatforgalmat figyeltek meg rajta, mint a hivatalos honlapjuk használata során.

A honlapok látogatottsága már a tesztelés időszakában is növelhetővé vált az AMP verziók segítségével, de a szakemberek a szeptemberi, hivatalos megjelenést követően nagymértékű változásra számítanak. Mostantól, ha egy weboldal rendelkezik AMP oldallal is, akkor a találati lista azt jeleníti meg és jelzi, hogy egy sokkal gyorsabb betöltési lehetőségről van szó. Rudy Galfi, a Google AMP projekt vezetőjének bejelentése alapján még nem jelent besorolási előnyt egy AMP verzió, viszont arra számítanak, hogy a felhasználók rövid időn belül átszoknak ezeknek az oldalaknak a használatára. Tehát muszáj lesz alkalmazkodniuk a vállalatoknak és mihamarabb fejlesztésekbe kezdeniük, hogy legalább hátránnyal ne járjon számukra az, ha nem rendelkeznek AMP oldalakkal.

Az AMP oldalak fokozatosan jelennek meg az év végéig és az eddigi tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy az átkattintási arány egyre csak nő. Miután valaki megtapasztalta, mennyivel gyorsabb egy AMP verzió telefonra való letöltése, nagy a valószínűsége, hogy a későbbiek folyamán is ilyen típusú oldalakat fog felkeresni. Tehát leáldozóban vannak a hagyományos weboldalak, de gondoljunk arra, hogy az innováció az eddigieknél mindig valami jobbat hoz.

Vissza a cikk listához
Lépj velünk kapcsolatba!
Küldj nekünk üzenetet!
Elküldöm az üzenetet
További elérhetőségeink