Az 1910-es években a dezodorok és izzadásgátlók viszonylag új találmányok voltak. Az első dezodor, amely elpusztítja a szagokat termelő baktériumokat, a "Mum" nevet kapta, és 1888-ban védjegyévé vált, míg az első izzadásgátlót, amely mind az izzadság termelést, mind a baktériumok szaporodását gátolja, "Ever dry" néven 1903-ban dobták piacra.

Ebben az időszakban senki nem beszélt izzadságról, vagy más testi funkcióról nyilvánosan

Ehelyett a legtöbb ember úgy oldotta meg a testszagot, hogy rendszeresen megmosakodott, majd az esetleg kellemetlen hónaljszagot parfümmel illatosította. Azok, akik aggódtak a ruhán átszivárgó verejték miatt, ruhapajzsot, pamut, vagy gumibetétet viseltek a hónaljban, amely megvédte a ruhát az izzadságfolttól. 

Ekkor még a nők azt hitték, hogy a dezodorok nem csak szükségtelenek, de egészségtelenek is.

A J. Walter Thompson reklámügynökség kampányba kezdett, amely az értékesítés első akadályát leküzdötte azzal, hogy elmagyarázta, az izzadás gátlása nem egészségtelen. James Young meglátta a jövedelmező lehetőséget a szégyen és a megoldás összekapcsolásában, csak meg kellett győzniük a közvéleményt arról, hogy a testszag társadalmilag elfogadhatatlan.

Ordorno az izzadság szagot "megalázó szagnak" nevezte, és ezzel szégyenérzetet keltett.

Az izzadságszag kérdését úgy fogalmazták meg, mint amiről a barátok és az ismerősök soha nem beszélnének veled közvetlenül, de szívesen pletykálnak a hátad mögött.

A gyártók rájöttek, hogy a piac 50 százaléka nem használja a termékeiket

Nevezetesen a férfiak!

A 20. század elején a testszag nem számított problémának a férfiak számára, mert az a férfiasság része volt.

Nos, nem sokáig.

Az első férfiaknak szánt dezodort 1935-ben dobták piacra, fekete flakonba töltötték és "Top-Flite" néven árusították.

100 évvel később a dezodor- és izzadásgátló ipar értéke 18 milliárd dollár.