Tudtad, hogy a LinkedIn, röviden LNKD napjaink legnagyobb üzleti közösségi hálója? A céget 2002 decemberében alapították és következő év májusában indították útjára. A LinkedIn jelmondata az, hogy a kapcsolat számít, tehát egyértelmű, hogy a cég elsődleges célja a kapcsolatok építése. A vállalat nagy sikereket ért el, 2006 óta már profitot is termel és az alapítást követő tízedik évben már 238 millió tagot tudhatott magáénak. Bolygónk kétszáz országában van jelen a LinkedIn, és több mint tizenöt nyelven lehet rá regisztrálni. A nagy sikerre való tekintettel pedig hat éve a New York-i tőzsdére is bevezették.
A céget anno, tizenöt éve egy csoport alapította, melynek tagjai Reid Hoffman, Allen Blue, Konstantin Guericke, Eric Ly, és Jean-Luc Vaillant, Lee Hower, Stephen Beitzel, valamint David Eves, Ian McNish, Yan Pujante, és Chris Saccheri voltak. A jelenlegi cégvezetéssel az egykori Yahoo Inc. ügyvezetője, Jeff Weiner foglalkozik, míg az igazgatótanács elnöki székében Reid Hoffman ül. A LinkedIn székhelye Kaliforniában található, míg irodái Londonban, Dublinban, Omahában, New Yorkban és Chicagóban működnek.
A felhasználók számát tekintve magasan az élre tört a LinkedIn, hiszen több mint 350 millió regisztrált taggal rendelkezik. Versenytársai a franciaországi Viadeo, melyet 50 millióan használnak és a hamburgi XING-et 10 millióan látogatják. A LinkedIn tagjainak fele az Egyesült Államokban lakik, egyharmada pedig Hollandiában él. További 11 millióan Európaiak és 3 millióan Indiából regisztráltak erre a közösségi hálóra. Az Egyesült Királyságban 4 millióan használják a LinkedIn-t és ugyanennyien kommunikálnak rajta Ausztráliában is. Ez a közösségi háló 2013 januárjában már 300 millió tagot tudhatott magáénak és ebből a magyarországi regisztrálók száma is elérte a 300 ezret. Ugyanezen év decemberében már 400 ezer magyar résztvevő osztotta meg véleményét a LinkedIn oldalán, és nyolc hónapra rá a szám átlépte az 500 ezret.
2016-ban új fordulatként tulajdonosváltás következett be a cég életében, mégpedig, hogy a Microsoft felvásárolta a LinkedIn részvényeit.