A közösségi marketing ereje

Az elmúlt évtizedben a közösségi háló egyre nagyobb jelentőséggel kezdett el bírni, hiszen alig van olyan személy, aki ne lenne jelen ezeken az oldalakon. Ezáltal az oldalak fejlődése is szembetűnő.

A vállalatok ezt a kínálkozó lehetőséget szeretnék megragadni, hiszen egy érintetlen, mégis milliókat elérhetővé tevő helyről van szó. Ezáltal jött létre a marketing új ágazata, a közösségi marketing, mely a vásárlók megnyeréséről és motiválásáról szól, nem pedig magáról a vásárlásról. Persze eleinte azt remélték a vállalatok, hogy a közösségi oldalakon megjelenő vállalati hirdetések közvetlen profitnövekedéshez fognak vezetni, de rövid időn belül kiderült, hogy erre nem alkalmasak az oldalak és azok felhasználói. Éppen ezért egy kevésbé agresszív marketing stratégiát dolgoztak ki a potenciális vásárlók megnyerésére, ami viszont már járható útnak tűnt. A kikapcsolódni vágyó közösségi oldalak felhasználói, amíg a rámenős vállalati viselkedést elutasították, addig a bizalmukat elnyerő viselkedési forma tetszik nekik és nyitottabbá válnak a vállalatok tevékenységének megismerésére. Tehát a közösségi marketing lényege a ráhatás, az információ szolgáltatás és az vásárlói igények felmérése lett. Ezt a gondolkodásmódot követő vállalatok idővel persze, de észrevették az érdeklődőik számának növekedését, illetve az ezzel együtt járó, lassan, de biztosan történő bevétel növekedést is. Az ő példájukból tanulva egyre több vállalat osztotta nézeteiket és követte a közösségi marketing szabályait, így kellemes közelségből figyelhetik a vállalatok potenciális vásárlóik számának növekedését, az érdeklődésből adódó weboldal látogatók számának gyarapodását.

Vissza a cikk listához