A Google új székháza - Folytatás

Az új Googleplexet közel 100 ezer négyzetméteres terjedelműre tervezték és az építészek fő szempontja az volt, hogy a Google vezetőségének a dolgozók egymáshoz viszonyított távolságára vonatkozó kérését teljesítsék. A kérés pedig abból állt, hogy lehetővé váljon két, egymástól akár legtávolabban dolgozó kollega számára is, hogy maximum 2,5 perces séta alatt találkozzanak. Lássuk be, az építészek komoly fába vágták a fejszéjüket, de a kérés úgy tűnik megvalósítható.

Hogy legyen némi viszonyítási alapunk az új Googleplex méreteit tekintve, nézzünk meg néhány hazai példát, melyek segítségével jobban el tudjuk képzelni, milyen monumentális ingatlanegyüttes megépítésére készültek Kaliforniában. A 9 épületből álló, új Google központ hatszor akkora, mint a Budapesten található, VIII. kerületi Alianz székház. De a K&H Bank székháza is csupán fele a Googleplex-nek. Aki viszont inkább Budán járatos, talán jobban ismeri a Graphisoft Park méretbeli jellemzőit. A 47 ezer négyzetméteres irodaépület fele akkora, mint a Google újonnan épülő bázisa.

De szerencsére, ha nagyon keresgélünk a magyarországi irodaépületek között, találhatunk egyet, ami hasonló méretekkel rendelkezik, mint a Googleplex, az pedig nem más, mint az óbudai Infopark. De az is igaz, hogy ez a létesítmény számtalan vállalat számára kínál irodabérlési lehetőséget, míg a Google tulajdonában lévő új komplexum csupán egyetlen vállalat igényeit szolgálja ki. Ez azért elárul valamit…

 

Vissza a cikk listához