A Google 2004-ben sem pihent. A Times szerint 2004-ben a vállalat első negyedévi jövedelme elérte a nyolcszázhat milliárd dollárt és egy meghosszabbított szerződést írtak alá a AOL Europe vállalattal. Ennek köszönhetően teljeskörű kereső-, illetve hirdetési szolgáltatást kezdtek nyújtani Németország, Anglia és Franciaország számára.
Ezek után a Google megállapodott a Keyhole nevezetű vállalattal, ami a Google számára háromdimenziós képeket adott át a bolygó felszínéről,valamint egy gazdag térkép-, út- és üzletadatbázist. Ezek együttese adta az alapot a Google Maps és a Google Eart virtuális földgömb lefejlesztésére.
Az európai cégirányítás központja Dublinba helyeződött, hiszen már akkora területet kezdtek lefedni a Google szolgáltatásai, melyek átláthatóságához egy új iroda létrehozatala szükségeltetett.
Következő évben napvilágra került a Google Analytics, ami segítette a marketing kampányok még alaposabb mérését és felügyeletét. Ennek segítségével tudtak egy olyan eszközt biztosítani a vállalatok vezetői számára, amire bátran hagyatkozhattak a későbbi döntések meghozatala során. Könnyen lekövethető minden reklámkampány, napi szinten ellenőrizhetőek a költségek és a potenciális vásárlók érdeklődése szerint alakíthatóak a reklámok, illetve az egész marketing stratégia is. Ez volt a piac legfejlettebb és ingyenesen elérhető programja, mely eddig nem tapasztalt módon segítette a vállalatokat.
2006-ban piacra került a Google Chat, ami elsőként kötötte össze az azonnali üzenetváltást a szokványos levelezéssel. Sőt, már mobiltelefonról is számos szolgáltatás elérhetővé vált, mint például a Google Maps, a News és a Gmail levelező program. És ha ez még nem lett volna elég, a Google vállalat felvásárolta a legnépszerűbb közösségi szórakoztató videóoldalt, a YouTube-ot is.