A Google fejlesztői konferenciája 2018-ban

Idén májusban ismét megrendezték az évenként esedékes Google fejlesztői konferenciáját, melynek helyszínéül a kaliforniai Mountain View szolgált. A találkozón számos témát boncolgattak az előadók, mint például a múlt eseményei, melyekből érdemes következtetéseket levonni és tanulni. De szó esett a következő egy évben várható újdonságokról is, melyek várhatóan az egész világban nagy sikert fognak aratni. A Google konferenciájának legelején viszont magáról a felelősségvállalásról esett szó, melyről bővebben a vállalat vezérigazgatója, Sundar Pichai beszélt. A vállalat vezetősége úgy gondolja, illetve éli meg a mindennapokat, hogy a technika fejlődése, valamint annak az emberekre gyakorolt hatásaiért ők is felelősek. Leginkább a mobiltelefonok alkalmazására tért ki. A telefonok, lássuk be, mindennapjaink nélkülözhetetlen eszközei, de félő, hogy ha nem figyelünk, az évek múlásával túlzottan elkezdünk rájuk hagyatkozni és függőkké válhatunk. Annak érdekében, hogy ez ne következhessen be, a Google több újítással is készül a felhasználók számára, melyek mind arra hivatottak, hogy keretek között tartsák a mobiltelefonok használatának idejét és intenzitását.

Vissza a cikk listához