A generációs marketing csoportjai (3.rész)

A generációs marketing szakemberei tisztában vannak azzal, hogy az X- generáció tagjai több türelmet, empátiát és nyugalmat igényelnek, illetve több magyarázatra szorulnak például egy új termék vásárlása esetén (úgy is mondhatnánk, hogy szájba rágósabban kell nekik sok mindent elmagyarázni). Addig az őket követő korosztály képviselői, vagyis a „technika őrültjei”, a gyorsabb és intenzívebb élményeket keresik úgy a mindennapok, mint a különleges alkalmak megélésekor (mint például egy nyaralás). Ez megmutatkozik akár a szolgáltatások igénylésekor, mint a termékek kiválasztásakor és megvásárlásakor egyaránt.

Gondoljunk csak arra, hogy milyen szempontok szerint választanak egyik és másik generáció tagjai mobiltelefont. Az előbb szülöttek számára az alapfunkciók megléte a fontos, nem feltétlen vágynak internetre, a lényeg hogy bármikor elérhessék ismerőseiket, illetve ők is mindig elérhetőek legyenek. Az sem baj, ha a telefon nem érintőképernyős, hanem a „jól megszokott” nyomógombokkal lehet a készülék működtetni. A később születettek számára a gyors internetezési lehetőség, az applikációk letöltésének és alkalmazásának lehetősége, a játékok és chat funkció ugyanolyan lényeges, mint a kamera magas pixel értéke.

 Mindezen információkat felhasználja a generációs marketing és olyan marketing stratégiát alkalmaz, mely mindkét generáció képviselői számára figyelemfelkeltő és meggyőző, ha vásárlásról van szó.

Vissza a cikk listához