Ray Kurzweil a Google fejlesztési igazgatója, szakmai körökben elismert személy, aki a mesterséges intelligencia létrehozásának és fejlesztésének szentelte munkássága nagy részét. Bill Gates szerint Kurzweil “a mesterséges intelligencia jövőjét legjobban megjósoló szakember”, akinek köszönhető az első, vakok számára kifejlesztett szövegfelolvasó gép.
De többek között az ő nevéhez fűződik az első elektronikus hangszer megalkotása, mely képes szimfonikus hangszerek hangjának lemásolására, illetve az első megvásárolható beszédfelismerő rendszer kifejlesztését is neki köszönhetjük.
2005-ben jelent meg Kurzweil Szingularitás küszöbén című műve is, melyben kifejti véleményét a jövőről alkotott jóslatokról, illetve azok bukásának okairól. Szerinte a legtöbb jós ott hibázik, hogy az intuitív lineáris nézetet részesítik előnyben ahelyett, hogy a történelmi exponenciális nézetet alkalmaznák. Vagyis, az a kiindulópont, hogy "most épp mi van", valamint azt vizsgálják, hogy mi most mit érzékelünk ebből a "most épp mi van" helyzetből. Gondolatmenete alapján ez azért hibás jóslatok megalkotására, mert rövid időintervallum vizsgálata során a bekövetkező változások minimálisak, alig észrevehetőek. Ezáltal pedig rossz következtetéseket, ebből adódóan pedig rossz végeredményt hirdetnek a jósok. Valójában exponenciális fejlődésről beszélhetünk, ami szerinte csak 2020. táján válik igazán látványossá. Úgy gondolja, hogy közel 15 év szükséges ahhoz, hogy a fejlődés megmutatkozzon, ha viszont ez bekövetkezik, robbanásszerű lesz a változás. A könyv kiadásának évéhez képest, pár esztendő múlva megalkotják az emberi agy számítási teljesítményét visszaadni képes gépet. A mesterséges intelligencia létrehozásáig pedig 2020-ig kell várnia az emberiségnek.
Ha azt nézzük, nem tévedett sokat, hiszen 2014-ben a mesterséges intelligencia megalkotásában sikerrel járt Vladimir Veselov és Eugene Demchenko párosa.